Külön sávon sétálhatnak a mobilfüggő kínaiak

Külön sávot festettek fel a járdára a kínai Csungking városában a telefonjuktól elszakadni képtelen mobilfüggők számára.

„Rengeteg idős ember és gyerek sétál az utcánkban, és amikor valaki a telefonját nyomkodja, miközben ballag,  felesleges ütközéseket okozhat”- mondta az Associated Press riporterének Non Cseng, a Meixin Csoport marketingese, mely a város szórakozónegyedét üzemelteti.

Petar Kujundzic / Reuters

Mint mondta, a járdáról leválasztott mobilos sávval ironizálni akartak, emlékeztetni akarták a telefonjukba feledkező embereket, hogy veszélyes dolog az utcán járkálva azokat nyomkodni, ahelyett, hogy a forgalomra figyelnének.

A Meixin Csoport épp ezért egy 50 méteres járdaszakaszt kettészelt. Az egyik felén tilos a mobiltelefon-használat, a másikon pedig saját felelősségre bárki mobilozhat.

Nong megjegyezte, hogy az ötlet nem a sajátjuk, júliusban, a National Geographic televíziócsatorna egyik műsorában egy az emberi viselkedéssel kapcsolatos kísérletként már alkalmazták a "mobilsávot" Washingtonban.

Csungkingban a többség nem veszi komolyan az új sávot. „Azok pedig, akik fel sem néznek a készülék képernyőjéből, nem fordítanak különösebb figyelmet a járdára felfestett közlekedési jelekre. Észre sem veszik őket” - jegyezte meg Nong.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.