Külföldi gyorshajtókat bírságoltak a rendőrök az M5-ös autópályán

Tizenkilenc külföldi gyorshajtót sújtottak helyszíni bírsággal a rendőrök csütörtökön az M5-ös autópálya kecskeméti szakaszán tartott közúti sebességmérő akció során – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Mihályné Bornemisza Eleonóra tájékoztatása szerint a bírságolást az a közelmúltban életbe lépett jogszabály-módosítás tette lehetővé, amelynek alapján a sebességtúllépésen ért autósokra kiszabott pénzbüntetés – szigorúan ellenőrzött feltételek között - immár újra a helyszínen is rendezhető.

Mivel ez a változás a külföldi járművezetők felelősségre vonását is megkönnyíti, csütörtökön elsősorban rájuk figyelt a razziában közreműködő tizenhárom rendőr – tette hozzá az őrnagy. A járőrök összesen 21 gyorshajtóval szemben intézkedtek, közülük tizenkilenc külföldi – német, szerb, osztrák, román, szlovák és montenegrói – állampolgár volt. A szabálytalankodókkal szemben többnyire 30-30 ezer, összesen 630 ezer forint helyszíni bírságot rótt ki a hatóság – tette hozzá a szóvivő. A nap "rekordere" óránként 195 kilométeres sebességgel száguldott a bemérés pillanatában, ami 60 ezer forintjába került a sofőrnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.