Közösségi oldalon talált rá támadóira egy hajdúhadházi fiatal
Kelemen Éva, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: Hajdúhadházon november 9-én sétáltatta a kutyáját a sértett és egy barátja, amikor két 16 és egy 17 éves helyi fiatal megtámadta. A támadók a sértett kutyáját akarták megszerezni, és amikor ellenállt, a három támadó eltörte a bokáját, majd összerugdosta a földön fekvő fiút.
A fiúhoz barátja hívott segítséget; a debreceni Kenézy kórházban meg is kellett műteni a törött bokáját.
Hazaérkezése után a sértett egy internetes közösségi oldalon kezdett nyomozni az elkövetők után. Közös ismerőseik adatlapjain keresztül gyorsan megtalálta az egyik támadót, majd az ő ismerősei között meglett a két társ is - mondta Kelemen Éva.
A rendőrség múlt hétfőn vette őrizetbe a három fiatalt, aki tagadta bűnösségét. Múlt szerdán előzetes letartóztatásba helyezte őket a Debreceni Városi Bíróság.