Közösen akcióztak a magyar, a szerb és a román rendőrök

Embercsempészt és illegális migránsokat is fogtak az M5-ös autópályán csütörtökön a Hármashatár néven megszervezett nemzetközi fokozott ellenőrzési akcióban, amelyben a magyar hatóságok mellett szerb és román rendőrök is részt vettek.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szenti Szabolcs elmondta, a román és szerbiai rendőrökkel, valamint a Csongrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, illetve a katasztrófavédelem szakembereivel közösen tartott akcióban az M5-ös autópálya szatymazi pihenőjénél ellenőrizték a forgalmat.

Egy Budapestre tartó magyar taxiban három afgán állampolgár ült, kiderült róluk, hogy korábban illegálisan lépték át az országhatárt. A taxis ellen embercsempészet megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult, az afgán állampolgárok ügyében idegenrendészeti eljárás keretében intézkednek.

Az akció elsődleges célja a gyorshajtók, az ittas járművezetők, valamint a passzív biztonsági eszközöket nem használó járművezetők kiszűrése volt, és az ellenőrzés során kiemelt figyelmet fordítottak a műszakilag alkalmatlan, érvénytelen hatósági engedéllyel közlekedő járművekre is. A hatóságok negyven esetben szabtak ki összességében mintegy másfél millió forintnyi bírságot, találtak olyan autóst, aki nem vásárolt útdíjmatricát, négy járművet pedig soron kívüli műszaki vizsgára rendeltek be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.