Közmunka a börtönből vesztegetni akaró rokkantnyugdíjasnak

Hivatali vesztegetés miatt negyven napi közmunkával sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden jogerősen azt az eleki férfit, aki büntetésének megszakítását és fogva tartási szabályainak enyhítését próbálta néhány tízezer forint kenőpénz felajánlásával elérni.

A rokkantnyugdíjas, korábban többször büntetett férfi 2008-ban jogerős szabadságvesztés büntetését töltötte a nagyfai börtönben, ahonnan néhány hétre a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe helyezték át. Azt követően, hogy visszaszállították Nagyfára, a férfi levélben kereste meg a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokát, valamint a fogva tartási osztály vezetőjét, a segítséget kérve abban, hogy mihamarabb visszakerülhessen a gyulai börtönbe.

A parancsnoknak címzett levélben a vádlott csupán utalt arra, hogy fizetne is a segítségért. Az osztályvezetőnek írt levélben a visszaszállításán kívül a büntetése enyhébb végrehajtási fokozatba való helyezését, valamint annak megszakítását is kérte. Ígérete szerint mindezt nem ingyen várta el, a részleteket négyszemközt kívánta megbeszélni. A levélben konkrét összeget is megjelölt a vádlott: büntetése másfél hetes megszakításáért 20-30 ezer forintot kínált, s a fogház fokozatért és enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásáért is pénzt ígért.

A táblabíróság döntésével enyhítette az első fokon eljáró Békés Megyei Bíróság fél év börtönbüntetést kiszabó ítéletét. A Hegedűs István vezette büntetőtanács - figyelembe véve a vádlott személyiségét, személyi körülményeit, az elkövetett cselekmény súlyát - úgy látta, hogy az elsőfokú bíróság túlzottan szigorú ítéletet hozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.