Közmunkára ítélték a 4-es metró alagútjában sétáló férfit

Gyorsított eljárásban 240 óra közérdekű munkára ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki egy hónappal ezelőtt átsétált egy megállót a 4-es metró alagútjában - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-vel szerdán.
A főügyész közleményében azt írta, az ügyészség közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolta a 21 éves férfit, akit kedden állítottak bíróság elé gyorsított eljárásban.

A vád szerint a férfi tavaly december 21-én a kora reggeli órákban a 4-es metró Újbuda-központ megállójában bemászott a metróalagútba, majd a sínek melletti járdán a Bikás park metrómegállóig gyalogolt, ahol a biztonsági őrök a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatták. A 4-es metró forgalmát az érintett vonalon több mint negyed órára le kellett állítani, a menetrendszerű forgalom pedig csak több mint másfél óra alatt állt helyre, ezalatt 20 szerelvény összesen 111 percet késett.

A keddi tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a Pesti Központi Kerületi Bíróság a váddal egyezően állapította meg a férfi bűnösségét, és ezért őt 240 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, az ítélet jogerős - olvasható a főügyész közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.