Középiskolások öltek: "Utána elmentünk a suliba"

Fegyvert akartak szerezni, ezért gyilkoltak meg két embert tavaly Sopronban azok a középiskolások, akiket előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítanak. A rendőrség vádemelési javaslattal most adta át ügyüket az ügyészségnek.

"Kivégzésszerű" elkövetésről beszéltek hétfőn győri sajtótájékoztatójukon a rendőrök az általuk a napokban lezárt bűnügyben. Károlyi Zoltán alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője idézte fel a tavaly áprilisi tragédiát.

Elmondta: három, akkor még büntetlen, de más ügyben már eljárás alatt álló soproni középiskolás elhatározta, hogy későbbi büncselekmények elkövetéséhez fegyvert szereznek. Előre eldöntötték, hogy ha szükséges, az emberöléstől sem riadnak vissza.

A tippadó a 19 éves V. Roland volt, aki a soproni lőtérre járt gyakorolni. A lőtérre egyébként bárki bemehetett, kifizette a lőszerek árát, s ellenőrzött körülmények között hódolhatott szenvedélyének. A három fiatalember innen akart fegyverekhez jutni.

A tragédia napján M. Tamás ment be először a lőtérre, fölmérte a terepet, majd ő kintről figyelt. T. Attila és V. Roland 50-50 lőszert vett a lőtéren. Más akkor nem volt a létesítményben. T. Attila a lőtér vezetőjét közvetlen közelről arcon és nyakon lőtte. Utána hidegvérrel még kétszer lőtt a mellkasára, a négyből három lövés önmagában is halálos volt. A holttestet V. Rolanddal a lőállások mögött rejtették el.

Ekkor érkezett a lőtér elé 13 éves kislányával B. Ervin, aki lőszereket hozott a sportklubnak. Lányát kinn hagyta az autóban, ő maga pedig bement a lőtérre. A kinn figyelő M. Tamás ezt látta, mobilon riasztani is próbálta társait, de valamilyen kontakthiba miatt ez nem sikerült neki.

T. Attila B. Ervint is arcon lőtte, ám elakadt a következő lőszere, így a sértett el tudott menekülni. V. Roland azonban öt célzott lövést adott le rá, abból egy talált is. B. Ervin még ekkor is tovább vonszolta magát, de T. Attila a megjavított pisztollyal hátba lőtte.

Ezt követően fegyvereket vettek magukhoz, elvitték az irodában talált pénzt, majd elhagyták a lőteret. A zárt furgonban ülő kislányt nem vették észre. A gyermek egy órát várt az édesapjára, majd felhívta édesanyját, aki azt mondta neki, menjen be apja után a lőtérre. A kislány az elrejtett holttesteket nem találta meg. Végül az érte odaérkező édesanyjával hazament.

A három elkövető a pénzt egy lakásban szétosztotta, utána kaszinóztak, így próbáltak alibit szerezni maguknak. Másnap reggel pedig, ahogy vallották: "elmentünk a suliba."

A rendőrök még aznap elfogták őket, a gyanúsítottak beismerték tettüket. Korábban felmerült, hogy T. Attila egy orvost okolt édesanyja haláláért, rajta akart bosszút állni, ezért kellettek volna a fegyverek, de a rendőrök szerint ezt az indítékot nem tudták bizonyítani.

Rendőrök helyszínelnek Sopronban, az Anger réti lövészklub előtt
Sopron, 2012. április 18. Rendőrök helyszínelnek Sopronban, az Anger réti lövészklub előtt, miután 2012. április 17-én lelőtték a lőtér vezetőjét és a klub egyik tagját. A rendőrség elfogta a kettős gyilkosság feltételezett elkövetőit. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.