Kilencvenhárom cseh és harminc szlovák tűnt el a Himalájában

Majdnem száz cseh és harminc szlovák állampolgár tűnt el a himalájai hóviharban és lavinaomlásban Nepálban - közölte a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) péntek este, Csehország és Szlovákia indiai nagykövetségére hivatkozva.

A hírtelevízió szerint a cseh hatóságoknak 93, a szlovák hatóságoknak pedig 30, a himalájai szerencsétlenség térségében tartózkodó turistával és hegymászóval nem sikerült eddig kapcsolatba lépniük.

A Livingstone prágai utazási iroda délután közölte, hogy a nepáli mentőknek sikerült kapcsolatba lépniük egy héttagú cseh hegymászócsoporttal, akik mintegy 4300 méter magasságban rekedtek, s a lavinaveszély miatt nem tudnak onnan sehová sem elmozdulni. A hegymászók - köztük Rudolf Svarícek, a Livingstone tulajdonosa - rendben vannak, bár át vannak fázva és ketten állítólag nagyon kimerültek. Az utazási iroda közölte, hogy amint azt az időjárás lehetővé teszi, várhatóan szombaton, két helikoptert küldenek a hegymászók megmentésére.

A nepáli mentőszolgálatok korábbi közlése szerint csehek nincsenek az eddigi 29 áldozat között. Két áldozat állítólag szlovák állampolgár, de Pozsony ezt eddig hivatalosan nem erősítette meg.

Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter a hírtelevíziónak azt mondta, hogy a tárca értesülései szerint jelenleg mintegy 120 cseh állampolgár tartózkodik Nepálban, közülük a csütörtöki szerencsétlenség térségében mintegy 80-an voltak. 

Miloslav Stasek, Csehország indiai nagykövete pénteken reggel a közszolgálati rádiónak nyilatkozva még 20 eltűntről beszélt. A televízióban már harminc eltűntet mondott, és ezt a számot erősítette meg később a prágai külügyminisztérium is. Délutánra a számok tovább emelkedtek.

"Megszakadt velük a kapcsolatunk, nem tudjuk mi van velük - nyilatkozott Stasek. - Néhányukról annyit tudunk, hogy a lavinaomlás idején Annapurna körzetében tartózkodtak. Eddig nincs hírünk arról, hogy a mentők megtalálták volna őket" - tette hozzá a nagykövet.

David Frous, a cseh külügyminisztérium szóvivőjének helyettese újságíróknak azt mondta: az Annapurna térségében gyakorlatilag nincs térerő, és a mobilhálózat nem működik, tehát nem kizárt, hogy ez az oka annak, hogy nem tudnak kapcsolatot teremteni a cseh állampolgárokkal.

Három osztrák van a Himalájában megmentett turisták között 

Három osztrák állampolgár van a Himalájában megmentett turisták között - jelentette be az osztrák külügyminisztérium illetékese pénteken.  A minisztérium már kapcsolatba lépett velük, és bár egyelőre nehézkes a kommunikáció, azon fáradoznak, hogy személyesen is meggyőződjenek az állapotukról.

Nepálban nemrég kezdődött meg az őszi hegymászószezon, októberben rendszerint külföldiek ezrei túráznak a Himalája nepáli részén. Hóvihar vagy lavina ritkán fordul elő ebben az időszakban, most azonban a Délkelet-Indiából Kína felé tartó Hudhud ciklon hóviharokat okozott a térségben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.