Közel kétszáz delfin vetődött partra Új-Zélandnál

Az állatvédők jelenleg is azért küzdenek, hogy a 170, még életben maradt delfint valahogy megmentsék.

198 rövidszárnyú gömbölyűfejű delfin vetődött partra a Déli-sziget északi homokzátonyain, 24 közülük már el is elpusztult. A környezetvédelmi hivatal szakértői remélik, a délutáni dagály árhulláma talán majd segít az állatokon. Az öbölben jelenleg is több mint száz önkéntes dolgozik, a dagályig próbálják az állatok bőrét nedvesen tartani – írja a CNN.

A Globicephala macrorhynchus, vagyis a rövidszárnyú gömbölyűfejű delfin a legelterjedtebb cetfélék közé tartozik. A felnőtt állatok nemtől függően 5-6 méter hosszúak és 1,5-3 tonnásak. Általában 10-30 fős csoportokba verődnek, de előfordul, hogy akár száz állat úszik együtt.

A hatóságok külön kiemelték, hogy senki se kezdjen egyéni mentőakcióba az Arany-öbölben, mert a szél és a kiszámíthatatlan tengeráramlatok miatt akár ő is bajba kerülhet. „A partra sodródott bálnák és delfinek mentése nem könnyű feladat, szakképzett embereink mindent megtesznek az állatokért” – mondta el Andrew Lamason, a Környezetvédelmi Tanács tagja.

A területen – talán fekvése miatt – az egyik legmagasabb a partra vetődött cetfélék aránya.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.