Konyhakéssel mészároltak le Spanyolországban egy magyar nőt

Konyhakéssel gyilkolt meg egy magyar nőt spanyol élettársa a kelet-spanyolországban Benicássim településen szerdán, és megsebesítette közös gyerekeiket is - közölték a spanyol hatóságok.
A 13 éves kisfiú állapota súlyos, a 11 éves kislány könnyebben sérült meg, mindkettőjüket a közeli Castellón kórházában ápolják - részletezte Juan Carlos Moragues, valenciai kormánymegbízott, aki az ügyről tájékoztatást adott a sajtónak, hozzátéve, hogy már keresik a gyerekek rokonait.

Mint mondta, a 40 éves feltételezett elkövető maga értesítette a hatóságokat, felhívta a 112-es segélyhívószámot és bejelentette a bűncselekményt, amelyet a kiérkező csendőröknek is bevallott.

A pár szomszédait megdöbbentették a történtek, azt mondták: sosem hallottak veszekedést a lakásból. Ennek ellentmond az egyik közeli kávézójában dolgozó nő nyilatkozata, aki szerint az áldozat többször is azt mondta egy közös barátnőjüknek, hogy fél.

A nyilvánosságra hozott információk szerint a 43 éves áldozatot Krisztinának hívták, és egy idősotthonban dolgozott. A magyar nő halála felháborodást keltett egész Spanyolországban, ahol idén ő a 26. halálos áldozata a nők elleni erőszaknak.

Mariano Rajoy ügyvezető spanyol miniszterelnök Twitter-üzenetében ítélte el a történteket. „Minden nemi alapú erőszak a társadalom veresége" - fogalmazott.

Benicássim településen kétnapos hivatalos gyászt rendeltek el, az önkormányzat épületén a zászlókat félárbócra eresztik, hogy kifejezzék: elítélik a nők elleni erőszakos cselekményeket. Csütörtökön a valenciai kormány épülete előtt tartanak csendes megemlékezést.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI érdeklődésére közölte: a megölt nő lánytestvére a városban tartózkodik, jelenleg ő van a gyerekek mellett, akik magyar-spanyol kettős állampolgárok.

Az illetékes konzulátus felvette a kapcsolatot a gyerekek helyszínen lévő nagynénjével, folyamatos kapcsolatban állnak vele, és minden segítséget megadnak neki - tudatta a tárca.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.