Koncertet tartanak Pribil György emlékére az A38 hajón

Koncertet rendeznek az egy hónapja autóbalesetben elhunyt Pribil György emlékére. Az S-modell, a Kimnowak, a HBB egykori gitárosára december 1-jén az A38 hajón zenésztársai, barátai és tisztelői emlékeznek, a teljes bevételt az elhunyt családjának ajánlják fel.

Az este során színpadra lép a hazai blues- és rockszíntér színe java, az S-modell zenekar immár 28 éves történetének zenészei, a Kimnowak tagjai, és Gyuri emléke előtt tisztelegve élőben csendülnek fel az általa írt legjobb dalok - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Ott lesz az A38-on Hobo (Földes László) zenekara, a Hobo és Bandája, a Fekete Jenő által vezetett Palermo Boogie Gang, Závodi János, a Piramis gitárosa, Pierrot, és játszani fog a Janis Joplin Emlékzenekar, illetve a Keith Richards Rock'n'Roll Cirkusz is.

Pribil György tizenévesen kezdett gitározni, előbb a Topó Neurock Társulatban, illetve az Állati Elmékben zenélt, majd országos ismertséget az 1980-as években alapított S-modell blues formációban szerzett, ahol mások mellett együtt játszott Ferenczi Györggyel és Gerdesits Ferenccel. 1993-ban alapította Novák Péterrel és Nagy Gergellyel a Kimnowak zenekart, amellyel olyan dalok születtek, mint a Hol van az a nyár, a Tűz van Babám vagy a Gyémánt.

1999-től három éven át a Hobo Blues Bandben zenélt, de gitározott Ganxsta Zolee Kartelljében, dolgozott Pierrot-val, valamint rendszeresen fellépett a Janis Joplin Emlékzenekarral, a Rory Gallagher Fesztiválon és a Keith Richards Rock'n'Roll Cirkusszal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.