Komplett miniábécét is találtak az egyik uzsorásnál

Négy, uzsorázásból élő embert fogott el a rendőrség a Hajdú-Bihar megyei Komádiban, sokszor 100 százalékos kamatra adtak hitelt. Az ügyben további gyanúsítások várhatók.

Vékony Zoltán alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának alosztályvezetője csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján elmondta: a hivatalosan szociális segélyből élő gyanúsítottak mintegy ötven családnak adtak kölcsönt, olykor 100 százalékos kamatra.

Elmondása szerint a házkutatások során fegyvereket - közte szamurájkardot és késeket -, valamint noteszeket foglaltak le. A jegyzetek között nevek és címek voltak több sértett adataival.

A sértettek legtöbbször munkanélküliek és szociális segélyből élők voltak. Nekik alapvető élelmiszereket, továbbá alkoholt és cigarettát is árultak az uzsorások, jóval áron felül. "Az egyik házban egy komplett miniábécét találtunk" - mondta Vékony Zoltán.

Az alezredes közölte azt is, hogy a négy gyanúsítottnak saját "ügyfélköre" volt, és csak a saját "klienseikkel" foglalkoztak. Ők négyen - annak ellenére, hogy hivatalosan szociális segélyből éltek - feltűnően jómódúak voltak: márkás ruhákban és drága autókkal jártak - jegyezte meg. Mint mondta, az ötven sértett család közvetve több száz károsultat jelent, de a kárértékről még nincs pontos információ.

"Most, hogy kivontuk őket a forgalomból, többen is tehetnek majd vallomást azok közül, akik eddig féltek a hatóságokhoz fordulni. Az ügyben további gyanúsítások várhatók, de a nyomozás még hónapokig tarthat" - tájékoztatott Vékony Zoltán.

A két férfit és a két nőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az uzsora-bűncselekmények mellett zsarolás miatt is eljárás folyik ellenük, bűnösségüket mind a négyen tagadják - mondta az alosztályvezető. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.