Komolyabb károk nélkül vészelte át a Sziget a pénteki vihart

Számottevő anyagi kár és személyi sérülés nélkül nélkül vészelte át a péntek esti vihart a Sziget – mondta el a fesztivál műszaki vezetője az MTI megkeresésére szombaton. Az éjszaka folyamán egyetlen rendezvényt sem kellett lemondani.

Benis Dániel közölte: körülbelül péntek éjféltől szombat reggel hat óráig óránkénti negyven kilométeres szél fújt a területen. Ez azóta enyhébbre, nagyjából húsz-huszonöt kilométeresre mérséklődött. Tájékoztatása szerint ezért elsősorban azokat a kisebb vendéglátó-ipari egységeket kellett megerősíteniük, ahol olyan partisátrakat, napernyőket vagy installációkat állítottak fel, amelyek szerkezetüknél fogva nem alkalmasak arra, hogy komolyabb súlyozással lássák el őket. Az éjszaka során a legtöbb munkát a felborult térelválasztó kerítések újraállítása adta.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Parancsnokságot éjszaka egy fődelegált képviselte a Szigeten, ő figyelemmel követte a kár- és a baleset-megelőzési intézkedéseket.

Életbe léptették a korábban kidolgozott biztonsági tervet, eszerint már órákkal a vihar érkezése előtt a kivetítőkön mutatták meg a közönségnek a vihar esetén végrehajtandó teendőket, a hangosító rendszer segítségével pedig öt nyelven folyamatosan információkkal látták el a fesztiválozókat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.