Komoly forgalomkorlátozások a Red Bull Air Race miat

Csütörtöktől vasárnapig a fővárosban több, a Budai és a Pesti rakpart környezetében futó fő közlekedési útvonalat is lezárnak, ezért az érintett közösségi közlekedési járatok útvonala is módosul, a hét második felében rendezik ugyanis Budapesten a Red Bull Air Race repülőversenyt – tájékoztatott a BKK. Csütörtökön kora délután és pénteken reggeltől délutánig lezárják a Budai és a Pesti alsó rakpart egy-egy szakaszát, a Lánchidat, valamint a Lánchíd utcát.

Nagyobb korlátozásra kell számítani a hétvégén, amikor a rakpartok hosszabb szakaszán, valamint Budán a Fő utcán, az Alagútban, Pesten pedig a Széchenyi István téren sem lehet majd autóval közlekedni. A forgalomkorlátozások miatt csütörtökön és pénteken változik hajójáratok, a 19-es villamos, valamint a 16-os, a 105-ös és a 109-es busz, majd szombaton és vasárnap – a felsoroltakon kívül – a 2-es villamos, a 15-ös és a 115-ös, valamint a 990-es busz közlekedése.

Aki a belvárosba tart, annak szombaton és vasárnap érdemes a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat, elsősorban a metróvonalak egyikét, vagy a 4-es, illetve a 6-os villamost választania.

A BKK kéri a fővárosban közlekedőket, hogy mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak a járatok közlekedéséről a BKK honlapján, a BKK Info oldalán vagy a BKK Info mobilalkalmazásban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.