Kómában fekszik a szegedi éjszaka másik áldozata

Nem messze attól a helytől, ahol brutálisan megvertek egy egyetemista lányt, a testvérét és barátját szombat este Szegeden, egy helyi fiatalember lezuhant egy szórakozóhely felüljárójáról. A fiú súlyos sérüléseket szenvedett, kómában van. A rendőrség vizsgálja, hogy a két eset közt van-e összefüggés – írja a Delmagyar.hu.

A fiú a Ligetfürdőnél lévő szórakozóhely felüljárójáról zuhant a mélybe. A bejelentés éjfél után tíz perccel futott be a rendőrségre. Az egyik közösségi portálon „Másik áldozata is van a borzalmas szombat éjszakának” címmel jelent meg egy hír szerint a fiatalt nem baleset érte, hanem összeverték és ledobták.

A súlyosan megsérült áldozat barátai az orvosokra hivatkozva azt mondták a Szeged Hírei Facebook-csoportnak: „Péternek a csuklója, az ujjai eltörtek, kificamodtak, bordái is eltörtek, tüdeje bevérzett, dobhártyája beszakadt, koponyája is betört, állapota válságos. Szombat óta kómában fekszik, és lélegeztető gépre van kötve!”

Ugyanazon az éjszakán, néhány órával korábban, Újszegedi Partfürdőnél egy színesbőrű fiatalemberbe és társaságába kötöttek bele. A Magyarországon született fiú barátnőjét, Tímeát olyan súlyosan megverték, hogy a lánynak eltörött az arccsontja és meg kellett műteni. A támadásnak rasszista indítéka volt, a színesbőrű fiatalembert bevándorlónak nézték – mondják az áldozatok.

Az esetről egy videó is előkerült hétfőn, amit egy szemtanú rögzített a helyszínen és eljuttatta a Délmagyar szerkesztőségének. A szemtanú azt írta, turistaként volt a hétvégén Szegeden, és pont látta a verekedést. „Gyorsan történt az egész, arra lettem figyelmes, hogy a híd alatt verekedés tört ki, 2 vagy 3 ember teljes erejéből ütött valakit, akkor még nem láttam, hogy egy lányt. Ezután vettem elő a kamerát. A felvételen látszódik, hogy a lány fel se tudott kelni, és egy fiú is volt mellette a földön. A videó második felében fényben is látszódnak a valószínűsíthető elkövetők."

A lezuhant fiúról a közösségi portálra kikerült hírre reagálva a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében tudatta, hogy nem találtak rajta olyan sérüléseket, mely arra engedne következtetni, hogy bántalmazták az esés előtt. A két ügy közt a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint nem találtak összefüggést, de vizsgálják ennek lehetőségét is.

A rendőrség kéri, hogy aki a támadót felismeri, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06/62/562-423-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.