Kölcsön sisak is kellene a BUBI mellé?

Egy friss kutatás szerint a kerékpárkölcsönző programok 14 százalékkal növelhetik a fejsérülések kockázatát.

A kutatók a fejsérülések előfordulásának alakulását vizsgálták öt amerikai és kanadai nagyvárosban az ingyenes kerékpárkölcsönző programok bevezetése előtt és után. Eredményeik alapján arra szólították fel a programok vezetőit világszerte, hogy adjanak bukósisakot is a kerékpárosoknak - írja a Medipress.

A Washington Egyetem és a Washingtoni Állami Egyetem kutatói Janessa Graves vezetésével a fejsérülések gyakoriságát vizsgálták a kerékpárkölcsönző programok bevezetése előtt és után öt amerikai és kanadai nagyvárosban. Ehhez összegyűjtötték a sürgősségi központok adatbázisaiból a kerékpározással összefüggő fejsérülések adatait két évvel a programok bevezetése előtt, illetve egy évvel utána. Ugyanezeket az adatokat gyűjtötték össze további öt nagyvárosban is ugyanebben az időszakban, ahol nem működnek ilyen kerékpárkölcsönző programok.

A vizsgált időszakban a programokkal rendelkező nagyvárosokban az összes kerékpározással összefüggő sérüléshez viszonyított fejsérülés arány 42 százalékról 50 százalékra emelkedett a kerékpárkölcsönző programok bevezetését követően. A programokat nem működtető városokban viszont nem tapasztaltak ehhez hasonló növekedést a fejsérülések arányában.

A kutatások általában azt bizonyítják, hogy a kerékpáros bukósisak segít a fej- és agysérülések kockázatának csökkentésében, míg a bukósisak nem viselése megnövelheti a halálozás gyakoriságát a kerékpározás következtében traumás agysérülést szenvedő betegek körében. Ezen adatok ellenére világszerte számos kerékpárkölcsönző program nem biztosít bukósisakot a kerékpárosoknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.