Kocsiban halt meg az ottfelejtett kétéves gyerek

James Koryor egy üveg ginért ugrott el, amelynek tartalmát  a hazafelé úton nagyrészt el is fogyasztotta. Mint aki jól végezte dolgát, bement a házba és lepihent, csakhogy kisebbik fiát a forró kocsiban felejtette.

Őrizetbe vették kedden azt a phoenixi férfit, aki a forró kocsiban felejtette gyerekét. Alpha Koryort kórházba vitték, ám életét már nem tudták megmenteni.

A bírósági tárgyaláson a rendőrök elmondták, a kocsi vizsgálatakor arra utaló nyomokat találtak, hogy a kétéves kisfiú megpróbált kijutni a lezárt járműből, ám nem sikerült neki. Az ötéves bátyjának szerencséje volt, őt vagy apja vette ki a gyerekülésből és vitte be magával, vagy akkor pattant ki gyorsan a kocsiból, amikor a házhoz értek. Ő mondta a többieknek, mikor arról kérdezték, hol az öccse, hogy az úton elaludt. Édesanyja azonnal az autóhoz rohant, kisfia ekkor már eszméletlen volt. 

Phoenixben a történtekkor 32 fokos hőség volt - írja a Guardian. A bíró 50 ezer dolláros óvadékot rendelt el, de az ügyészség Koryor libériai, elefántcsontparti és ghánai kapcsolataira hivatkozva azt kérte, emelje meg az óvadék összegét, mert úgy vélték, fennáll a szökés lehetősége. A 41 éves férfi ugyanakkor közölte, nem tudja kifizetni az összeget.

James Koryort emberöléssel és gyermekbántalmazással vádolják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.