Kizárta magát az ügyből a Kiss Ernő-per bírája

Tíz percig sem tartott szerdán a folytatólagosan, vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolt Kiss Ernő dandártábornok pere.
Az ORFK egykori bűnügyi főigazgatóját, aki korábban a szervezett bűnözés ellen felállított csúcs-nyomozóhatóság, a Központi Bűnüldözési Parancsnokság vezetője is volt, a Központi Nyomozó Főügyészség azzal vádolja, hogy mintegy hárommillió euró fejében Pintér Sándor belügyminiszter és Polt Péter legfőbb ügyész segítségét ígérte Kocsis Istvánnak, az MVM 15 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolt volt vezérének.

Eredetileg két hete tartották volna az első tárgyalási napot a rejtélyes és még sok meglepetést ígérő ügyben, ám Kiss Ernő védőjének más irányú elfoglaltsága miatt akkor elnapolták azt. Szerdán pedig – még napirend előtt – Mikó Gergely bíró jelentette be, hogy kénytelen kizárni magát az ügyből. 2013 decemberében ugyanis tanácselnökként részt vett Kiss Ernő előzetes letartóztatásának másodfokú elbírálásában.

Pár nappal azután, de még jóval a Kiss Ernő elleni vádemelés előtt született alkotmánybírósági határozat értelmében nem tárgyalhatja az adott büntetőügyet az a bíró, aki a nyomozati szakban nyomozási bíróként bárminemű szerepet játszott már az ügyben; például aki az ügyészség által indítványozott kényszerintézkedésről döntött.

A bíró sajnálatát fejezte ki, hogy csak szinte az utolsó pillanatban észlelte: ő nem tárgyalhatja le ezt az ügyet. Bejelentette, hogy a per iratait Hajba Krisztina bírónőre szignálta, aki más esetek mellett a Prisztás-gyilkosságot tárgyalta, és aki a megismételt eljárásban is tárgyalja majd. Emlékeztetőül: a vádhatóság szerint több más, évek óta megoldatlan gyilkossági ügyhöz hasonlóan abban az ügyben is Portik Tamás a gyilkosság felbujtója, aki annak idején a Kiss Ernő vezette KBI első számú körözöttje volt. A sors fintora, hogy hamarosan mindkettőjük felett ugyanaz a bírónő ítélkezik majd.

Kiss Ernő a lényegében el sem kezdődött tárgyalás végén újságírók előtt az ártatlanságát hangoztatta. Azt ígérte, érdemi védekezést terjeszt majd elő, ha egyszer végre lesz, aki meghallgassa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.