Kiürítették a Máltai Szeretetszolgálat otthonát

Az árvíz miatt biztonsági okokból elrendelték a Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti, Bem rakparti épületének kiürítését vasárnap kora este - közölte a szervezet kommunikációs vezetője az MTI-vel.

Romhányi Tamás tájékoztatása szerint az épületben a többi között a szeretetszolgálat egyik idősellátó intézménye működik, az első emeleti otthonban hetvenhat idős ember él. A központba behívták az intézmény szabadnapos dolgozóit is, akik egy óra alatt felkészítették az idős embereket az otthon elhagyására.

A kiköltöztetést két ütemben hajtották végre, először tizenhat idős embert vittek át a szeretetszolgálat egy másik intézményébe.

Az idős emberek többségét Pátyon helyezték el, ahol a szeretetszolgálat több intézménye is működik, a betegeket a Szent Ferenc kórházba vitték.

Az épület Fő utcai bejáratához leengedhető padlójú busz érkezett, mivel az érintettek nagy részét kerekesszékben tolták ki a dolgozók, sokan pedig a személyes holmijuk részeként a járókereteiket is magukkal vitték. Az idős embereket szállító négy járműből álló konvoj a budai oldalon az utak lezárása miatt kialakult helyzetben rendőri felvezetéssel hagyta el az árvízzel fenyegetett környéket.

A pátyi intézményben rövid idő alatt odaszállított ágyakkal oldották meg a Bem rakpartról kitelepített idős emberek elhelyezését - áll a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.