Kitiltották a csecsemőt a női strandról, mert pénisze van

A Kenwood Ladies' Pond egy fürdő tó Londonba, melyre csak nők járnak. Innen zavartak el egy 29 éves anyukát három hónapos babájával együtt, mivel a csecsemő fiatalabb a megengedettnél, ráadásul kisfiú.

Harriet Taylor barátaival piknikezni ment júliusban a tóhoz, ahová magával vitte kisbabáját, a három hónapos Arturt is. Egyszer csak egy női életmentő lépett oda az anyukához, és közölte vele, hogy el kell hagyniuk a partot, mert a gyermek nyolc évesnél fiatalabb, ráadásul van valamije, ami nemkívánatos személlyé teszi.

Harriet a Daily Mailnek számolt be az esetről. Artur csöndben volt, nem kelthettek tehát feltűnést, mégis odalépett hozzájuk az életmentő, és közölte: „Nyolc éven aluli gyerekek nem tartózkodhatnak ezen a helyen – főleg azok nem, akiknek pénisze van."

Az anya elmondta, hogy az egész nagyon megalázó volt, mert a nő addig ott állt mellettük, amíg össze nem pakoltak, aztán ki is vezette őket a strandról.

Harriet azt elfogadja, hogy ilyen kicsi gyerekkel nem lehet a tónál fürdőzni, de ők csak ültek a fűben, a gyermeke nemére tett becsmérlő megjegyzést pedig felháborítónak tartja, főleg, hogy Artur még annyira pici, hogy nem tekinthető „szexuális lénynek".

A strandot egyébként azért hozták létre, hogy a nők és lányok nyugodtan pihenhessenek, úszhassanak a férfiak vizsla tekintetétől távol, és a kisgyerekek is azért vannak kitiltva, hogy a hely ne hasonlítson egy játszótérhez. Harriet is azért ment éppen oda, hogy három hónappal a szülés után szégyenérzet nélkül napfürdőzhessen, de mivel még szoptat, a gyermekét is magával kellett vinnie.

A strandot üzemeltető City of London Corporation szóvivője a lapnak elmondta, egy felnőttel maximum két, nyolc és tizenöt év közötti gyermek tartózkodhat a parton. A fiatalabb gyerekeket nem csak a fürdőzők nyugalma miatt tiltották ki, hanem azért is, mert a mély vizű tó veszélyes lehet a számukra. A víz sötét, zavaros és hideg, sekély része nincs. Az úszómester stílusát és a baba nemi szervére tett megjegyzését nem kommentálták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.