Kiss Ernő saját lábán távozott a kórházból

Bár a csütörtök délután hírek még arról szóltak, hogy súlyos koponyasérülést szenvedett Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornok, az ORFK egykori bűnügyi főigazgatója, az orvosok életveszélyesnek minősítették az állapotát és mesterségesen altatják, ma délelőtt a BRFK azt közölte: a tábornok még csütörtök este hét óra tájban saját lábán és saját felelősségére elhagyta a kórházat. Telefonját nem veszi fel, így nem tudjuk hol van, és az egészségi állapota sem ismert.

Csütörtökön elsőként a NOL számolt be arról, hogy csütörtök hajnalban járókelők találtak rá Kiss Ernőre az utcán. Vérzett a feje, sem cipő, sem zokni nem volt rajta, és ahogy forrásunk forgalmazott, atomrészeg volt. Nem volt eszméleténél, amikor a mentők az Állami Egészségügyi Központba (az egykori Honvéd Kórházba) szállították. Súlyosnak minősített sérüléseire tekitnettel állítólag az intenzív osztályra szállították, de ezt a hírt hivatalosan senki nem erősítette meg, igaz nem is cáfotla.

Az ügyben a rendőrség nem indított nyomozást, noha több sajtóorgánum is emlékeztetett rá az eset kapcsán, hogy Kiss Ernő az ittasan okozott közlekedési balesete miatt ellene ittas vezetés és a hatóság felrevezetésének vádjával indított per első tárgyalási napján átadott a bírónak egy levelet, melynek írója őt és ügyvédjét életveszélyesen megfenyegette. E levél kapcsán - már ha valódi és valós fenyegetést tartalmaz - felvetődhetett volna  a gyanú, hogy a XII. kerületben eszmléletlenül, tábornokhoz nem méltó öltözékben talált Kiss Ernőt valaki megtámadta, majd megpróbálta lejáratni.

A rendőrség azonban közelebbről nem részletezett körülménykere utalva azt közölte lapunkkal, hogy Kiss tábornok nem vált bűncselekmény áldozatává, sérülései alapján a mentők sem feltételezték ezt róla, külöben - mint nap mint nap nem is egyszer - jelentették volna gyanújukat a rendőrségnek.

Kiss Ernőnek ugyanis többször meggyűlt a baja a hatóságokkal, és minden esetben az alkohol miatt. Legutolsó rendőrségi kinevezését, a XIII. kerülti kapitányi megbízását is egy, az ügyésztség vádirata szerint ittasan okozott közlekedési baleset miatt vonták vissza. A hivatalos közlések szerint indoklás nélkül menesztették Kisst 2007 novemberében, miután szolgálati autóját lezárva, üresen találták a XIII. kerületben, ahol összetört három parkoló autót.

Kiss Ernő akkor azt állítota, hogy autót ellopták és feltételezése szerint egy "hasonmása" okozott balesetet a járművel. Az eset hétterében a szervezet alvilágot sejtette, amelynek számos tagja szívesen bosszút állna rajta, mondta, amiért annak idején sok kellemetlenséget okozott nekik.

Első emlékezetes botránya a Teve utcai zsarupalota (egészen pontosan a Rendőrségi Igazgatási Központ előtt parkoló autójának) levizelése volt 1998-ban. Akkor az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóságának vezetője volt. A vizelést - amit rögzített egy térfigyelő kamera - azzal magyarázta, hogy vízhajtó menedzsertabletta hatása alatt állt. Ez után - hivatalosan egészségi okokból - az év december 31-én menesztették, akkor lett a XIII. került kapitánya.

Alig másfél hónapja ismét meggyűlt a baja a rendőrökkal, amikor kétszer egymás után ittas vezetésen érték. Az első eset után elvették a jogosítványát is, mégis visszaült az autóba, csak alig egy óra múlva ismét megállítsák, akkor már a slusszkulcsát is elvették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.