Kislányokat rontott meg

Egy hét éves kislányt is megrontott az a 39 éves győri férfi, aki ellen a Győri Rendőrkapitányság eljárást folytat. A bíróság a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte.

A sértett gyerekek kíváncsiságból, önként vállalták az erotikus játékokat egy győri férfival, akit azonban a kislányok vallomása sem ment fel tettének büntetőjogi következményei alól. A 14 év alatti lányok elismerik, hogy saját akaratukból vettek részt a szexuális akciókban, velük szemben a gyanúsított erőszakot nem alkalmazott.

Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerint a férfi egy Győr környéki hétvégi házban éveken át használta ki a  lányok naivitását. A gyerekek az intim együttlétekben esetenként közösen vettek részt.

Kiderült, hogy a férfi 2005 nyarától a tavalyi év végéig meztelen fényképfelvételeket is készített róluk, a fotókért párezer forintot fizetett nekik. Az elkövető egy hét éves kislánnyal is kapcsolatba került. Őt akkor ismerte meg, amikor a gyermek rokonaival látogatóban járt nála. A férfi megkörnyékezte a kislányt, aztán a későbbiekben kétszer is megpróbált közösülni vele.

A gyanúsított tagadja a terhére felrótt bűncselekményeket, a lakásán lefoglalt különböző adathordozók tartalmát most szakértők vizsgálják. A rendőrség megrontás, szemérem elleni erőszak és erőszakos közösülés kísérlete miatt folytat eljárást a 39 éves férfi ellen, akit a győri bíróság előzetes letartóztatásba is vett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.