Kiskunlacháza: újabb kihallgatások a 12 éves kislány megtámadása ügyében

Újabb fiatalt hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség az április 30-án Kiskunlacházán egy 12 éves kislány ellen elkövetett csoportos rablás kísérlete ügyében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a ráckevei rendőrkapitányság nyomozói már kézre kerítették a bűncselekmény egyik feltételezhető elkövetőjét, M. Roland 17 éves fiatalembert, aki a kihallgatása során részleges beismerő vallomást tett.

Kedden további két társát hallgatták meg az üggyel kapcsolatban. Közülük N. T. 15 éves kamasz gyanúsítottá vált, miután különféle bizonyítékok merültek fel a bűnösségére vonatkozóan. Másik két fiatalt tanúként hallgattak meg a bűncselekmény körülményeinek feltárására.

Április 30-án, a kora délutáni órákban Kiskunlacházán - egy akkor még ismeretlen fiatalokból álló csoport - az úton megállított egy biciklivel hazafelé kerekező kislányt. A gyerek két kezét lefogták, majd átkutatták zsebeit. A nála lévő táska tartalmát - értékek után kutatva - a földre szórták. A kislány a cselekmény során az elsődleges orvosi vélemény szerint 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A nyomozás szerint jelenleg nem állapítható meg összefüggés a 2008. november 23-án Kiskunlacházán elkövetett gyerekgyilkossággal, amikor egy 14 éves kislány - a mostani megtámadott tanuló barátnője - volt az áldozat.
A rendőrök már korábban ellenőrizték M. Roland alibijét, megtörtént DNS-vizsgálata is, s ennek eredményeként a vizsgálat alapján az akkori bűntény lehetséges elkövetői köréből kizárták.

A sajtóreferens arra is kitért, hogy Kiskunlacházán tavaly az előző évhez képest 17,6 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. A kapitányság emberei szorosabb együttműködést alakítanak ki a helyi családsegítő és gyermekjóléti szolgálattal, hogy iskolai közös előadásokban hívják fel a figyelmet, miként tudják a gyerekek elkerülni az áldozattá válást. Pedagógusok, szakoktatók pedig ezentúl sűrítik a családlátogatásokat is, éppen a bűnmegelőzés érdekében - mondta Beluzsárné Belicza Andrea.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.