A tévé sípolta ki Mohamedet a South Parkból, nem az alkotók

Az amerikai Revolution Muslim nevű szervezet honlapja szerint a South Park készítői könnyen úgy végezhetik, mint a meggyilkolt holland filmes, Theo Van Gogh. A rajzfilmsorozat 200. része ugyanis medvének öltözve ábrázolta Mohamed prófétát. A fenyegetés után a következő részből már kisípolták a Mohamed prófétára utaló részeket. De nem az alkotók, ahogy az első hírek szóltak, hanem a Comedy Central tévécsatorna.

A South Park című szatirikus animációs tévésorozat 201. részéből "kisípolták" Mohamed próféta szavait a szerdai epizódból és "cenzúrázva" felirattal adták adásba, miután ijesztő figyelmeztetést kaptak egy amerikai muzulmán csoporttól.

A tévésorozat, amely a Comedy Central tévécsatornán fut, a múlt heti epizóddal hívta ki maga ellen a radikális csoportot, abban ugyanis medvének öltözve ábrázolták Mohamed prófétát. A muzulmánok többsége az iszlám vallás alapítójának minden képi megjelenítését súlyos bűnnek tartja.

A kevéssé ismert muzulmán csoport RevolutionMuslim.com elnevezésű honlapján a hét elején jelent meg egy szöveg, amely arra figyelmeztette Matt Stone-t és Trey Parkert, hogy "hülyeséget csinálnak, és a műsor bemutatása miatt valószínűleg úgy fogják végezni, mint Theo Van Gogh". A figyelmeztetést egy Van Goghról készült fotóval tették szemléletesebbé, amelyen a meggyilkolt holland filmes fekszik az utcán vérbe fagyva. Van Goghot 2004-ben ölte meg egy muzulmán merénylő, mivel arról készített filmet, hogy az iszlám vallás eltűri a nők bántalmazását. A forgatókönyvet egy muzulmán nő írta, aki szerint Mohamed próféta ma már nem lehet útmutató az erkölcsi kérdésekben.

A honlap egyébként szerdán lekerült a netről, amit egyik illetékese a szájt túlterheltségével magyarázott. Younus Abdullah Muhammad, a Revolution Muslim csoport vezetője szerint a honlapon megjelent felhívás nem fenyegetés, hanem éppenséggel figyelmeztetés, amely arra hívja fel a South Park alkotóinak figyelmét, hogy "mi történt egy másik egyénnel, aki nagyon hasonlóan viselkedett".

A csoport mintegy húsz tagot számlál - mondta el Muhammad -, akik aktívan részt vesznek az általa "alternatív médiakiadványnak" nevezett honlap készítésében, emellett demonstrációkon jelennek meg és mecsetekben adnak elő.

Muhammad hangsúlyozta, hogy csoportja "senkinek sem mondta, hogy menjen a házukhoz, és kövessen el erőszakot", és közölte: ő nem aggódik amiatt, hogy a netes üzenet miatt bárki bántalmazná Parkert vagy Stone-t. A honlapon ugyanakkor közzétették azt a linket, amelyről bárki megtudhatja, hol lakik a két South Park-alkotó, és szerepel a Comedy Central New York-i irodájának, valamint Parker és Stone kaliforniai produkciós irodájának címe is.

A 200. részénél tartó animációs sorozat kemény szatíráival nem kíméli a politikusokat, a hírességeket és a médiát sem, egyes epizódjai gyakorta provokálnak vitát. A szerdai "cenzúrázott" rész Jézust pornófilmet nézve, Buddhát pedig kokaint szippantva ábrázolta.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Az első hírek szerint Matt Stone és Trey Parker meghátrált és ők tüntették el Mohamedet. Kiderült azonban, hogy nem ők voltak, hanem a Comedy Central cenzúrázott.

Matt Stone és Trey Parker, a South Park alkotói
Matt Stone (L) and Trey Parker, creators of the television animated series "South Park", arrive for the South Park The Tenth Season party in Los Angeles September 21, 2006. REUTERS/Fred Prouser (UNITED STATES)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.