Kisiklott egy vonat Székelyföld határán

Kisiklott kedden reggel egy tehervonat a Maros megyei Héjjasfalván (Vanatori), és elzárta a Héjjasfalvától Székelyudvarhelyre vezető 13C jelzésű országutat, valamint a Brassót Segesvárral összekötő 300-as vasútvonalat.
A Segesvárral szomszédos Héjjasfalva polgármestere az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a községháza térfigyelő kamerája is rögzítette, amint a 37 vagonos, szenet szállító tehervonat utolsó vagonjait egy másik sínpárra irányítja a váltó, mint amelyiken a vonat eleje haladt.

A román vasúttársaság (CFR) közleménye szerint a balesetben hat vagon siklott ki, egyikük felborult. A kisiklott vagonok mindkét vágányt és a magasfeszültségű villanyvezetéket is erősen megrongálták.

A román vasúttársaság közölte, hogy a következő két napban kerülő úton közlekednek a vonatok Brassó és Románia nyugati városai között. Egyes vonatok az eredeti útvonal helyett a Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredán is áthaladó 400-as vonalon, más vonatok pedig a Nagyszebenen átvezető 200-as vasútvonalon jutnak el célállomásaikba.

A vasúttársaság szóvivője az MTI-nek elmondta, a pályalezárás nem érinti a Bukarest és Budapest között közlekedő nemzetközi vonatokat. A CFR azt javasolja az utazóknak, hívják fel a tudakozót, mielőtt útra kelnének.

A rendőrség alternatív útvonalakat javasol azoknak, akik gépkocsival közlekednének Héjjasfalva és Székelykeresztúr között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.