Kisgyerekes anya mellől lőttek ki egy biciklist Hamburgban

Fényes nappal, a nyílt utcán végzett egy fegyveres egy harmincéves kerékpárossal Németországban. A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt.

Hamburg Bergedorf negyedében adott le több lövést egy ismeretlen vasárnap délután – számolt be a Local

Egy 34 éves nő épp akkor hajtott fel a hídra hatéves kisfiával a hátsó ülésen. Megállt, hogy elengedjen egy másik autót, és amikor kinézett a bal oldali ablakon, egy pisztolyt tartó alakot vett észre.

„Láttam, hogy felénk céloz” – emlékszik vissza. Azonnal gázt adott, de addigra a támadó már elsütötte a fegyvert. 300 méter után észrevette, hogy a bal hátsó kereke lapos. Kilyukasztotta egy golyó. Sem a nő, sem a vele utazó 6 éves fia nem sérült meg.

A fegyveres egy harmincéves biciklisre célzott, akit egy golyó a fején, több másik pedig a mellkasán talált el. A férfit kórházba szállították, de hamarosan belehalt a sérüléseibe.

Az áldozat személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra. A rendőrség azt közölte, hogy nincs nyom, amelyen elindulhatnának az elkövető kilétének kiderítése érdekében. A támadóról mindössze annyit lehet tudni, hogy a szemtanúk szerint 20-25 közötti férfi, aki rövidnadrágot, fehér pólót és sötét baseballsapkát viselt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.