Kisbabája sírására ébredt fel a kómából

A 32 éves észak-karolinai Shelly Cawley sürgősségi császármetszésen esett át egy évvel ezelőtt. A nőnek egészséges kislánya született, ám Shelly a beavatkozás után kómába esett és félő volt, hogy nem ébred fel többet. A család kétségbeesett helyzetén egy nővér mentő ötlete segített – írja a People magazin.

A férj, Jeremy Cawley jól emlékszik, milyen tehetetlennek érezte magát, ahogy ott állt eszméletlen felesége mellett az intenzív osztályon, miközben újszülött kislányuk, Rylan ugyanabban a kórházban aludt néhány folyosónyi távolságra édesanyjától. „Az orvosok mindent megpróbáltak, amit csak lehetett, és világos volt, hogy azt gondolják, elveszítik őt ezen a ponton" – mondta a People magazinnak Jeremy.

Látva a kétségbeejtő helyzetet, az egyik nővérnek, Ashley Manusnak hirtelen mentő ötlete támadt.

„Nagy támogatói vagyunk a bőrkontaktusnak. Úgy véljük, hogy ez nagyon hasznos a baba és mama számára is, ezért arra gondoltam, ártani nem árt, akkor miért ne próbáljuk meg?" – meséli a nővér, aki elment a kislányért, levetkőztette és óvatosan ráhelyezte az eszméletlen anya mellkasára.

„Reméltem, hogy valahol mélyen Shelly még mindig ott van és érzi a kisbabáját, hallja a hangját, amitől feltámadnak az anyai ösztönei és magához tér" – magyarázza Ashley.

Csakhogy Rylan egy nyikkanás nélkül szinte azonnal elaludt Shelly mellkasán, ezért a nővér az apukával együtt csiklandozni kezdte a babát, sőt, meg is csipkedték, hogy „szóra bírják". Az újszülött piszkálásának 10 percen belül hihetetlen eredménye lett. A kislány felsírt, Shelly pedig reagált rá, az életfunkciói javulni kezdtek.

Shelly egy hét múlva ébredt csak fel a kómából és vehette végre karjába a csecsemőjét, aki – az apa és a kórházi személyzet véleménye szerint – megmentette az anyja életét. A megpróbáltatásokat a kislány és az anyuka is komplikációk nélkül úszta meg.

„Ez az egész egy csoda. Erre nincs más szó" – mondja Manus nővér az egy évvel ezelőtti esetről. Rylan a múlt héten ünnepelte az első születésnapját, mely alakalomból a kis család visszalátogatott a kórházba.

A kislánynak készítettek egy időkapszulát is, amit 18 éves korában kap meg. Ebből megismerheti születése teljes történetét, de Shelly Cawley azt mondja, ő addig úgy sem tud várni, amint Rylan képes lesz megérteni, elmeséli neki, hogy ő mentette meg az életét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.