Kínzásra használták a Skinny Puppy zenéjét, kiszámlázták

"Tudomásunkra jutott, hogy legalább négy alkalommal használták kínzásra a zenénket Guantanamoban. Úgy gondoltuk, hogy be kéne nyújtani a számlát az Egyesült Államok kormányának a zenei szolgáltatásért cserébe" - nyilatkozta a csapat alapítója, cEvin Key.

A vancouveri indusztriális banda úgy tudja, hogy zenéjükkel foglyokat kínoztak a Guantánamói-öbölben létesült börtönben, ráadásul nem is csak egy alkalomról van szó. Úgy döntöttek, nem hagyják annyiban a dolgot, és küldenek egy számlát az Egyesült Államok kormányának a zenei szolgáltatásért cserébe - írja az NME.com.

Mint a zenekar frontembere elmondta, ez az ügy inspirálta a Skinny Puppy legújabb, Weapon című lemezének koncepcióját is. A Phoenix New Times riporterének azt is kifejtette, hogy egyáltalán nem örülnek annak, hogy valakit az ő zenéjük hallgatásával büntetnek, mert nem támogatják az erőszakot. Arról egyelőre nincs információ, hogy vajon fizetett-e nekik az amerikai kormány.

Nem az 1982-ben alapított együttes az egyetlen, amivel a börtönökben büntetnek. 2012-ben az Esquire magazinnak adott interjújában egy leszerelt amerikai kommandós elmondta, hogy a vallatások előtt, hogy megpuhítsák a foglyokat, a sereg olykor Metallicát használt. Noha akkoriban tele volt a net azzal, hogy a banda azt kérte a hadseregtől, hogy hagyják ezt abba, később ezt cáfolták. Néhány együttes egyébként kifejezetten lelkesen promotálja saját muzsikáját, Demon Hunter például szorgalmasan küldözgette a CD-it és felvarróit a hadseregnek, hogy használják bátran a kínzásokhoz, amit a katona elmondása szerint meg is tettek. Sőt, a lövész azt állítja, hogy mikor lelőtte Osama Bin Ladent, akkor is viselte a keresztény metált játszó banda felvarróját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.