Kinőtte az országot a magyar betörőcsapat

Tíz megyében és Szlovákiában működői bűnözői csoportot számolt fel a rendőrség. A három Szabolcs megyei férfi polgármesteri hivatalokba és postákra tört be, a páncélkazettákból, páncélszekrényekből csaknem 13 millió forint készpénzt vittek el. Az ügy részleteiről szerdán sajtótájékoztatón számoltak be Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Kalmár Zsolt bűnügyi főkapitány-helyettes elmondta: a Nógrád, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrök még augusztusban fogták el a három férfit Kaposfőn. A 46 éves B. Ferencet, a 48 éves Á. Sándort és a 46 éves L. Sándort akkor még csak a Nógrád megyei - a drégelypalánki polgármesteri hivatalban és a karancsaljai postán elkövetett - betörésekkel gyanúsították.

Az országos szintű bűnügyi elemző-értékelő munka eredményeként derült ki, hogy május 5. és augusztus 3. között ők törtek be Nógrád, Somogy, Tolna, Győr-Moson-Sopron, Vas, Hajdú-Bihar, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megye, valamint Dél-Szlovákia 23 településének középületeibe. Hatástalanították a riasztóberendezéseket, majd a kazettákat, szekrényeket felfeszítették, esetenként lángvágót is használtak. Amellett, hogy 13 millió forintot loptak el, jelentős kárt okoztak a rongálásokkal is.

Kalmár Zsolt közölte: mindhárom férfi előzetes letartóztatásban van.

Tarcsa Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) főkapitányi főtanácsadója, a betöréses lopások felderítésének országos koordinátora a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: nagyon sokat tett a rendőrség a lakosság biztonságérzetének javításáért, és ez megjelenik a bűnügyi munkában is.

Már a helyszíni szemlétől kezdve olyan eszközöket használnak, amelyek sokkal gyorsabban és biztosabban készítik elő a szakértői véleményeket - mondta, hozzátéve, mindent megtesznek azért, hogy ledolgozzák a bűnözés és a bűnüldözés közötti szakadékot.

A dandártábornok ezért nevezte jelentősnek a mostani elfogást, mert az ország bűnügyi szerveit egyként kezelve próbálták meg összerakni a megyéktől származó információkat.

Tarcsa Csaba úgy fogalmazott: egyfajta lépésváltás van a bűnügyi területen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.