Kilencen szöktek, hatot már elfogtak

Kilenc afgán idegenrendészeti őrizetben lévő férfi szökött meg szombaton a határrendészet nyírbátori közösségi szállásáról.

A külföldiek közül hatot egy órán belül elfogtak a kisvárosban, hármat még keresnek - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A szóvivő tájékoztatása szerint az udvari sétára kísért mintegy ötven őrizetes közül szombaton többen próbáltak kitörni a létesítményből. Kilencnek pár pillanat alatt sikerült átmászni a kétméteres, szögesdróttal is védett betonkerítésen, a többieket az őrök megakadályozták ebben.

Az elszökött afgánok kézre kerítésére nagy erők bevonásával azonnal megkezdték a kutatást, s hatot hamar el is fogtak, hármat még keresnek.

Az elfogott szökevényeket elkülönítik, más szankció nem alkalmazható velük szemben - tette hozzá Fülöp Gergely.

Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság belső vizsgálatot indított, amely eddig nem tárt fel szabálytalanságot az őrszemélyzet részéről.

A százados hozzáfűzte: az őrzött szállás nem börtön, hanem a rendőrség által üzemeltetett létesítmény, ahol a Magyarországon jogszerűtlenül tartózkodó külföldieket helyezik el, amíg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal dönt menekült státusukról, illetve kiutasításukról.

Jelenleg a nyírbátori közösségi szálláson 159 külföldi tartózkodik, s a létesítményben az őrök fegyvert nem viselhetnek, felszerelésük gumibotból, paprikasprayből és bilincsből áll.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.