Kihaltnak hitt főemlőst fedeztek fel Indonéziában

Kihaltnak hitt törpe koboldmakira bukkantak az Indonéziához tartozó Sulawesi szigetének egy ködös hegycsúcsán. Az állatok nem voltak a tudósokhoz hasonlóan boldogok, egyikük beleharapott az őket befogó kutatóba.

A Tarsier pumilus az egyik legkisebb főemlős. Augusztusban pillantották meg a kutatók az első hírmondót a fajból, de több hónapra volt szükségük, hogy hálókkal befogjanak három bundás, egérméretű példányt – két hímet és egy nőstényt – a Lore Lindu nemzeti parkban.

Az állatok nem voltak a tudósokhoz hasonlóan boldogok, amikor befogták őket: egyikük belemart Sharon Gursky-Doyenbe, a texasi A&M Egyetem antropológiaprofesszorába. „Én vagyok a világon az egyetlen élő ember, akit törpe koboldmaki mart meg. Az asszisztensem tartotta az egyik hímet, hogy rá tudjam tenni a rádiós nyakörvet. Ez nagyon nehéz munka, mivel az állat 180 fokban képes a fejét forgatni. Meg is tette: ahogy éppen megpróbáltam rákapcsolni a nyakörvet, hátrafordította a fejét és belém csípett. Rendesen vérzett” – büszkélkedett a kutató. Sok tudós azonban törpe koboldmakit győz, és a nyakörvek végül felkerültek az állatokra, hogy nyomon lehessen követni mozgásukat.

A törpe koboldmakik különleges főemlősök. Mint nevük is mutatja – annak ellenére, hogy közeli rokonaink –, rendkívül aprók, mindössze 50 gramm a kifejlett példányok tömege. Éjszaka vadásznak főként rovarokból álló táplálékukra, hatalmas szemük és fülük van. Az összes főemlős  – a makik, a majmok, az emberszabásúak és az emberek – közül egyedül a koboldmakik rendelkeznek karmokkal körmök helyett.

Ezt megelőzően legutóbb 1921-ben látták őket, majd 2000-ben egy kutató, aki patkányokat akart befogni, véletlenül elejtett egy koboldmakit a sziget egyik fennsíkján.
„Mindaddig senki sem hitte, hogy léteznek, mivel már évtizedek óta hiába keresték őket, senki sem bukkant a nyomukra” – magyarázta Gursky-Doyen, aki csoportjával augusztusban látta meg az aprócska állat első példányát 2100 méteres magasságban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.