Kigyulladt egy panelház a XV. kerületben

Húsz embert hoztak ki a tűzoltók abból a XV. kerületi tízemeletes panelházból, amelynek nyolcadik szintjén kigyulladt egy lakás hétfő reggel - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) szóvivője az MTI-t, hozzátéve, hárman enyhébb fokú füstmérgezést szenvedtek, a kiégett lakás tulajdonosa pedig kórházba került.

Kisdi Máté elmondta: a tűz a fővárosi Nyírpalota utcában lévő panelház nyolcadik emeletének egyik kétszobás lakásában keletkezett eddig tisztázatlan körülmények között, és a lángok kicsaptak a folyosóra, megperzselve több szomszédos lakás bejárati ajtaját.

Hozzátette: a tűz más lakásokra nem terjedt át, a szigetelés nem égett meg, és a ház jól működő füstelvezetője is kivezette a folyosón felgyülemlett füstöt. A ház három felső emeletének lakásaiból a füst miatt a nagy erőkkel kivonult tűzoltók minden lakót lekísértek az utcára, és közülük három embert kellett enyhébb fokú füstmérgezés miatt ellátniuk, míg a lakás tulajdonosát a mentők kórházba szállították.

Több lakó a tetőre menekült a lángok és a füst elől, közülük négyet emelőkosaras daruval hoztak le, míg mások a szomszédos ház tetőajtaján a lépcsőházon keresztül mentek le tűzoltók segítségével az utcára.

Az FKI szóvivője elmondta, a legmagasabb, ötös kiemelt fokozatú riasztással, 10 gépjárműfecskendővel, három emelőkosaras magasból mentővel, a műveleti szolgálattal és a doktorszolgálattal vonultak a helyszínre, és több melegedőbuszt is biztosítottak az otthonukat elhagyni kényszerült lakóknak.

A tízemeletes ház felső három szintjén lévő lakásokba a tűz megfékezése és az épület átszellőztetése után a lakók visszatérhettek, a tűzvizsgálók pedig megkezdték a vizsgálatot a kiégett lakásban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.