Foglyul ejtették a feleségét, így semmizték ki a milliárdos vállalkozót

Kisemmiztek vagyonából egy gazdag pécsi építési vállalkozót, mégpedig úgy, hogy foglyul ejtették a feleségét. A krimibe illő történetről a Blikk számolt be.

bulvárlap cikke szerint Sz.-né Beával először elhitették, hogy férje egy másik nőért el akarja hagyni, majd a nevére kivett lakásban tartották fogva. A banda megverte a nőt, elbódították. Az asszony ezek után sem akart együttműködni, ezért mikor elhozatták vele férjénél maradt gyermekeit, azzal fenyegették meg, hogy az egész családját megölik.

A nő belement a banda követeléseibe, és leveleket írt férjének, amelyben azt írta, hogy elhagyja. A férj semmit nem sejtett, csak akkor lett neki gyanús a dolog, amikor szóltak neki, hogy a közös otthonukat valaki átíratta egy cég nevére.

Az építőiparban ismert vállalkozó vagyona több száz milliós volt, de feleségén keresztül szinte mindent elveszített.A nő fogvatartójának, G. B. Igornak adta át a pénzt, amelyet férjétől lopott. Egyszer haza is költözött, de csak addig maradt, amíg nem szerezte meg a 40 millió forintnak megfelelő eurót. Végül amikor a banda már mindent megkapott, a nőt is elengedték. A házaspár ezután ment az ügyészségre feljelentést tenni, mert a nő úgy tudta, hogy fogvatartóinak rendőrségi kapcsolatai vannak.

G. B. Igor nemrégiben előzetes letartóztatásba került. A rendőrség tájékoztatása szerint a pécsi lakossal szemben zsarolás, rablás és csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.