Kiengedték a kórházból Ivan Pesicet

Elhagyta a veszprémi kórházat pénteken Ivan Pesic, az MKB Veszprém és a horvát válogatott kézilabdázója - tájékoztatta Rácz Jenő, a kórház főigazgatója az MTI-t.

Ivan Pesicnek hétfőn kell még sportorvosi felülvizsgálaton megjelennie, majd haza utazhat a horvát fővárosba, Zágrábba - mondta a főigazgató, hangsúlyozva azt is, hogy a sportoló a hazájában sem szorul már kórházi kezelésre. Járó betegként kontrollálható - tette hozzá Rácz Jenő.

Ivan Pesic február 8-án hajnalban szenvedett életveszélyes sérülést a veszprémi Patrióta bár előtt, ugyanis vesén szúrták, amikor segítségére sietett csapattársának, Marian Cozmának. A veszprémi csapat 2,12 méter magas román beállósát, akit egy nagyobb társaság megtámadott, halálos mellkasi szúrás érte.

Az erősen vérző Ivan Pesicet egyik csapattársa, a szerb Uros Vilovski vitte be a 400 méternyire lévő kórházba, ahol azonnal megműtötték; a sportolónak el kellett távolítani az egyik veséjét.

Súlyos szem- és arcsérülésekkel került kórházba azon a vasárnapi hajnalon Zarkó Sesum is, a veszprémi csapat irányító játékosa, a szerb válogatott tagja. Ő már néhány nappal ezelőtt elhagyhatta a kórházat, s Szerbiában, a vajdasági Palánkán tartózkodik a szüleinél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.