Kiengedték a börtönből Csábi Bettinát

Megszüntette a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Csábi Bettina előzetes letartóztatását – közölte Sárközy Szabolcs, a bíróság szóvivője. A sportolónő a bajai lakásán házi őrizetben marad, mivel a bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja továbbra is fennáll.

Mint korábban megírtuk: Csábi Bettina volt ökölvívó-világbajnoké a legismertebb név azok közül, akiket november 25-én előzetes letartóztatásba helyezett a Kecskeméti Városi Bíróság.

A Baon.hu információi szerint a Bács-Kiskun Megyei Bíróság most megszüntette Csábi Bettina előzetes letartóztatását.

A bíróság azért könnyített a kényszerintézkedésen, mert a bajai bokszolónak két kiskorú gyermeke van. A férjét – a gyerekek apját – szintén előzetes letartóztatásba helyezték az ügyben, a nagymama pedig az egészségi állapota miatt nem tudja hosszabb időre vállalni a kislányokat. Csábi Bettina nem hagyhatja el a lakását, csak engedéllyel, így a bíróság biztosítottnak látta, hogy az eljárás folytatása során továbbra is mindig rendelkezésre tud majd állni. A kényszerintézkedés január 6-ig szól, azt követően felülvizsgálják.

A többi gyanúsított  december 25-éig előzetes letartóztatásban marad Kecskeméten, a Wéber Ede utcai börtönben, mivel a bíróság úgy látja, hogy a várható magas büntetési tétel (a bűnszervezetben elkövetett adócsalásért, bűnösségük megállapítása esetén 2-20 évi szabadságvesztésre számíthatnak), valamint a nyomozás akadályozásának veszélye miatt mind a hat gyanúsított esetében számolni lehet a szökés, elrejtőzés, illetve a nyomozás akadályozásának veszélyével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.