Kiderült, miért nem szédülnek a balerinák

A balett-táncosoknak nemcsak a lábujjuk különleges – úgy tűnik, az agyuk is jól tűri a piruettet. Az Imperial College London kutatása jelentős eltéréseket mutatott ki az agyszerkezetükben, amelyek megakadályozzák, hogy a végtelen forgások alatt elszédüljenek.

Ez arra utal, hogy a sokéves gyakorlás lehetővé teszi a táncosoknak, hogy elnyomják a belső fülben lévő egyensúlyi szervekből kiinduló jelzéseket, amitől egyébként elesnének.

Normális esetben a szédülés a belső fül egyensúlyozó (vesztibuláris) szerveiből ered. Ezek a folyadékkal teli kamrák a folyadék mozgását érzékelő szőröcskék segítségével érzik meg a fej forgását. Miután gyorsan megfordultunk, a folyadék tovább mozog, amitől úgy érezzük, mintha még mindig forognánk.A balett-táncosok azonban több forgást is el tudnak végezni szinte szédülés nélkül, és az eredmények szerint ez nemcsak a tekintetük fixálásának köszönhető.

Az Imperial College London kutatói 29 balerinát hasonlítottak össze 20 női evezőssel, akik hasonló korban és fizikai állapotban voltak. A szakértők megmérték a vesztibuláris szervekből származó jelzések által kiváltott szemreflexeket, és MR-vizsgálattal elemezték a résztvevők agyi struktúráját. A táncosokban a szemreflexek és a forgás érzete is rövidebb ideig tartott a pörgés után, mint az evezősöknél - írja a Mindennapi Pszichológia.

A képalkotó vizsgálatból az derült ki, hogy a csoportok között két agyi területen mutatható ki eltérés: a kisagy azon területén, ahol a vesztibuláris rendszerből származó szenzoros jelzések feldolgozása történik, valamint az agykéregben, amely a szédülés érzékeléséért felelős. A kisagyban lévő terület a táncosokban kisebb volt.

Dr. Barry Seemungal, a kutatás vezetője szerint ez azzal magyarázható, hogy a táncosok agya a sokéves gyakorlással elfojtja ezeket a vesztibuláris rendszerből érkező jelzéseket. Ennek következtében a szédülés érzékeléséért felelős agyi területekbe irányuló jelzés csökken, így a táncosok ellenállóbbak a szédüléssel szemben.

A Cerebral Cortex szaklapban megjelent tanulmány szerint a felfedezés segíthet a krónikus szédülésben szenvedő betegek kezelésében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.