Ki az elefántokkal és oroszlánokkal a cirkuszból!

Német állatvédők tiltakoznak az elefánt- és oroszlánartisták cirkuszi szerepeltetése ellen. Szerintük nem megfelelő módon tartják a vadállatokat például a Berlinben vendégszereplő Krone Cirkusznál. Az emberartisták gondjairól nem esett szó.

Nyilatkozatban nyomatékosította hétfőn a vadállatok cirkuszi tartásának tilalmáról szóló követelését Wolfgang Apel, a Német Állatvédő Liga és a Berlini Állatvédelmi Egyesület elnöke.

- Mindazok, akik cirkuszjegyet vásárolnak, támogatják az állatkínzást; sajnos a családok többsége nem ismeri fel, mi folyik valójában a porond mögött - fogalmazott közleményében.

Apel egyben támogatásáról biztosította Klaus Lüdcke nemzeti állatvédelmi megbízott tiltakozását is a Berlinben vendégeskedő Krone cirkusznak, Európa egyik legnagyobb cirkuszának állattartási gyakorlata ellen.

Az állatvédelmi szervezetek szövetsége - köztük a Peta és az Albert Schweitzer Alapítvány - állítólag rejtett kamerás felvételekkel tudja bizonyítani, hogy elefántokat, oroszlánokat és több más vadállatot nem megfelelő körülmények között tartanak a városról városra vándorló intézményben. Mahi Klosterhafen, az Albert Schweitzer Alapítvány alelnöke a Berliner Zeitungnak nyilatkozva elmondta, a bezártság, a mozgás hiánya és a gyakori utazás viselkedési zavarokat és evési problémákat okoz az állatoknál. A tiltakozás kezdeményezői online petícióval szeretnének a parlamenthez fordulni.

Klaus Lüdcke elmondta, hogy az állatvédelmi törvény mindenképpen megszületik, ez azonban eltarthat egy ideig. Hozzátette, reméli, hogy a berliniek jó példával járnak majd elöl, és elkerülik azokat a cirkuszi porondokat, ahol vadállatok lépnek fel.

A Krone Cirkusz visszautasította az ellene felhozott vádakat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.