Kezdődik a Vizoviczki-per

Zárt ajtók mögött kezdődik ma Vizoviczki László és 21 társa vesztegetési ügyének tárgyalása Debrecenben. A vádlottak többsége civil, de rendőr, tűzoltó és pénzügyőr is van közöttük, ezért katonai tanács előtt folyik a per.
A Debreceni Törvényszék indoklása szerint a tárgyalást azért tartják zárt ajtók mögött, mert az eljárásra a legszigorúbb minősítés vonatkozik. Mivel a kilencvenoldalas vádirat is tele van titkosított adatokkal, maga a vád sem publikus, a vádismertetés sem lesz az, és csak az eljárás végén, az ítélet rendelkező részét olvassák fel nyilvánosan.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly augusztusban jelentette be, hogy vádat emeltek a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált Vizoviczki László ügyeiben, köztük a bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben 22 vádlott ellen.

Vizoviczki László ellen akkor költségvetési csalás miatt is vádat emeltek - 33 társával együtt -, és abban az ügyben novemberben kezdődött meg a büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint Vizoviczki László az 1990-es években prostitúciós szolgáltatást nyújtó vállalkozások révén vált ismertté a budapesti éjszakában, majd ismeretlen forrásból vendéglátó-ipari tevékenységbe fogott. Az illegális jövedelem növeléséért cégei megtévesztették az adóhatóságot, nem tettek eleget számlaadási kötelezettségüknek, rossz minőségű terméket hoztak forgalomba, illetve irreálisan magas árakkal dolgoztak.

Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott a rendszer hatékony működtetéséért ügyvédi segítséggel több tucat cégből álló gazdasági szervezetet hozott létre, továbbá jó kapcsolatokat épített ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az V. kerületi kapitányság több vezető beosztású tisztjével és más hatósági dolgozókkal is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.