Kettős gyilkosság egy csepeli iskolában

Fejbe lőtte áldozatait az a símaszkos férfi, aki szerda este rontott be egy csepeli alapítványi iskolába. Az intézmény vezetője és helyettese a helyszínen meghalt, a gondnokot súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Egyes hírek szerint az áldozatokat egy nappal korábban halálosan megfenyegették. A rendőrség ötmillió forintos díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek.

Ötmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a szerda esti csepeli iskolai kettős gyilkosság ügyében Budapest rendőrfőkapitánya – közölte  Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel.

Rendőrségi zárlat az iskola körül a csepeli gyilkosság estéjén
Rendõrök lezárták a csepeli Csepel-sziget Általános és Szakképzõ Iskola környékét, miután ott két embert megölt, az iskola gondnokát pedig kézen lõtte egy ismeretlen támadó.

Az iskolában két embert lőttek fejbe – közölte az m1  Híradója. A tudósító elmondta: 18 óra 30 perckor egy  símaszkos fegyveres rontott be a Széchenyi utcai iskolába, ahol fejbe lőtte az intézmény vezetőjét, Takács Józsefet, és Papp Lászlót, az igazgatóhelyettest, az iskola gondnokát pedig kézen lőtte. Takács József egyébként az önkormányzat MSZP frakciójának helyettes vezetője - írja a csepel.hu. A támadó elmenekült, a sérült gondnok riasztotta a mentőket, akik ugyan percek alatt a helyszínre érkeztek, de a fejbelőtt sérülteken már nem tudtak segíteni.

Az eset körülményeinek tisztázását nehezíti, hogy a gondnokot állítólag nem sikerült kihallgatni, mert sokkos állapőotba került, a késő esti órákban – a súlyos csuklósérülés miatt – műtétet kellett végrehajtani rajta.Tafferner Éva a BRFK szóvivője megerősítette információnkat, hogy diákok nem tartózkodtak az épületben. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy tanítási idők kívül az oktatók miért voltak a létesítményben.

Az eddigi adatok alapján valószínűnek tűnik, hogy Csepelen nem az Egyesült Államokban, illetve másutt is előforduló "öncélú iskolai gyilkosságról" van szó – hangsúlyozta Tafferner Éva. A rendőrség inkább azt vélelmezi, hogy az elkövetőt valamilyen személyes motívumok vezérelhették.

Az index információja szerint a két áldozat az utóbbi időben többször is megpróbált fellépni kábítószer-terjesztők ellen.

Hiperaktív hátrányos helyzetű diákokat tanítottak az intézményben

Döntően hiperaktív, halmozottan hátrányos helyzetű, autista, túlkoros, nehéz befogadóképességű, de nem szellemi sérült fiatalok oktatása zajlik a Széchenyi utcai iskolában. Az iskolát egy éve privatizálta az önkormányzat, s azóta egy  alapítvány működteti az intézményt, amelynek a neve Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola.

A létesítmény az általános iskola ötödik évfolyamától fogadja a diákokat, míg a kilencedik évfolyamon szakképzési lehetőséget biztosít. Ugyanakkor a 16. évüket betöltött, az általános iskolát elvégzett fiatalok is szakmát tanulhatnak: egyebek mellett kőműveseket, burkolókat, festő-mázolókat, eladókat képeznek.

A rendőrség a környéket teljesen lezárta, a forgalmat elterelik – közölte Polgár György, a csepeli önkormányzat kommunikációs főtanácsadója. Kérdésünkre válaszolva hozzáfűzte: a gyilkosság időpontjában már nem folyt tanítás. Két rendőrautó biztosítja a kordonokkal lezárt környéket, és négy rendőrautó  tartózkodik az iskolánál. Időközben Tóth Mihály, a XXI. kerület polgármestere is az iskolához érkezett.

A diákok sajátos összetétele miatt felvetődhet, hogy esetleg valamelyik gyerek akart a tanárain elégtételt venni.

A szóvivő szerint felesleges feltételezésekbe bocsátkozni, de hozzátette: természetesen vizsgálják majd az iskolában uralkodó körülményeket is.

Megfenyegették az igazgatót?

A HírTV információi szerint kedden megfenyegették az intézmény vezetőjét,  hogy megölik.
A hírcsatorna helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy az iskolában  gyakori volt a tanárok és a diákok közötti konfliktus.

Kedden  komolyabb verekedés alakult ki a tanulók között, és amikor az ott dolgozók közbeavatkoztak, a diákok megfenyegették az intézmény  vezetőjét, hogy "ki fogják nyírni".

A HírTV információi szerint egyébként a támadó a helyszínen  hagyta fegyverét.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.