Kettős füsthalál Mohácson

Vélhetően a kályhából kiszivárgó füst végzett egy idős asszonnyal és a fiával Mohácson. A két mozgássérült ember halálát a rendőrség szerint nem bűncselekmény okozta.

Mohácson, egy családi házban élt az a 78 éves asszony és 44 éves fia, akiknek holttestére szombaton talált rá az asszony lánya. Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy az eddigi adatok alapján az idegenkezűség kizárható, a holttesteket megvizsgáló orvos szerint a két emberrel a ház fatüzelésű kályhájából kiszivárgó füst végezhetett. Ezért a rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja a kettős halál körülményeit. A rendőrség a két ember halálának időpontját még nem tudta megállapítani, a szomszédok napokkal korábban látták az asszonyt és a fiát utoljára, mondta a szóvivő. Zsobrák hozzátette, hogy az anya járókerettel közlekedett, s fia is mozgáskorlátozott volt, hogy mindennek volt-e szerepe a tragédiában, arra rendőrök még keresik a választ.

Pécs

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.