Kétméteres óriáskígyót láttak Makláron

A Heves megyei település egyik főútján lencsevégre kapott, de jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó boa constrictor maximum a kígyófóbiás emberekre jelent veszélyt, és a háziállatok sincsenek tőle biztonságban.

A kétméteres hüllőről pár nappal ezelőtt kerültek fel fényképek az internetre, ahogy átkúszik egy földúton Maklárnál – írja a 24.hu.

Both Zoltán vadállatbefogó a Kossuth rádiónak azt mondta: elég nagy baj, hogy akik észrevették az állatot, nem a hatóságoknak szóltak. A szakértő ugyanakkor megnyugtatta a hallgatókat, hogy a szóban forgó boa constrictor nem jelent veszélyt az emberre. Kisebb háziállatokat, kutyákat, macskákat elkaphat, de Both szerint ezt a példányt jól tarthatták, jóllakottnak tűnik, így akár fél évig is kibírja táplálék nélkül.

Valójában nem az emberek és háziállataik vannak veszélyben, hanem maga a kígyó, aki a mostani hűvös időjárásban eleve lassabban tud csak mozogni. Ha a tél a szabadban éri, valószínűleg elpusztul, mivel állandó 18 fokos hőmérsékletre lenne szüksége minimum, például egy pincében, de nem valószínű, hogy ilyen helyre el tudna jutni. Ezért is fontos mielőbb befogni.

Az óriáshüllő vélhetően egy magángyűjteményből szökött el.

A vadbefogót havonta háromszor-négyszer riasztják veszélyesnek vélt állatok miatt, de az esetek többségében kiderül, hogy valamilyen veszélytelen, őshonos fajról, például siklóról van szó. De idén nyáron királypiton és madárpók miatt is hívták – idézte fel Both.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.