Kétezer őzbak kerül puskavégre Győr-Mosonban

Beindult az őzbak szezon, ezért a vadállományt selejtezik a vadászok. Győr-Moson-Sopron megyében idén közel 2500 őzbakot lőnek ki, a megyei vadgazdálkodási terv szerint.

Az őzek jó részét azonban nem a vadászok, hanem az autósok ejtik el. A közlekedési balesetben elütött állatok értékét az autósoknak kell megtéríteni.

Mindenkinek magának kell viselnie a saját kárát, mivel a vadászat is és az autóvezetés is veszélyes üzemág. A vadbalesetekről a szanyi vadásztársaság vezetője azt mondta, hogy sok őzet az autósok ütnek el. Egy állat eszmei értéke elérheti a 300 ezer forintot. Az idei évben ott 95 őzbakot lőhetnek ki a vadászok. Ez tízzel több, mint tavaly. Megyei szinten pedig 2500-ra emelték meg a kilőhető állatok számát.

- Április 15-ével elkezdjük azokat az egyedeket kilőni, amelyek tényleg nem odavalók, magyarul selejtezünk, az abnormális trófeákat általában, itt megjegyezném, ami gyilkos, hosszú – mondta Németh Gergely, a szanyi Dózsa Vadásztársaság elnöke. Ez azért fontos, hogy ne egymást sebesítsék meg az állatok a helyfoglalás időszakában.

Sokszor azonban a gazdák kérik a vadászokat a vadak kilövésére, mert komoly károkat okoznak az állatok a mezőgazdaságban. „A tavasz folyamán, amikor az agancsot tisztítják az őzek, elég nagy a vadkár olyan szempontból, hogy a nyárfatelepítéseket ugye letisztítja, leveri róla a fának a kérgét” – nyilatkozta Simon Imre, vadőr.

Az őzbak szezon tavasztól augusztusig tart. Szanyban kevés bérvadász fordul meg, az elnök szerint azért, mert mint mondják: nem gazdasági alapon vadásztatnak.

(Forrás:hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.