Két településen kerültek elő robbanószerkezetek Fejér megyében

Két településen is második világháborús robbanószerkezetek kerültek elő szerdán Fejér megyében: Bodakajtoron két gránátot, Seregélyesen pedig három, gyújtószerkezet nélküli szerkezetet emeltek ki és szállítottak el a tűzszerészek.

Németh-Kész Mónika rendőr százados, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmonta: Bodakajtoron közmunkások találtak rá vízelvezető árok ásása közben a gránátokra. Három ingatlant egy időre ki kellett üríteni; mivel az egyik házban senki nem tartózkodott, két család összesen nyolc tagjának kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát. A robbanótesteket egy közeli homokbányában semmisítették meg.

Seregélyesen egy lakatlan ház udvarán, tereprendezés közben bukkant rá a robbanószerkezetekre egy szomszéd, akit az ingatlan tulajdonosa a lomok elszállításával megbízott. A rendőrök által értesített Készenléti Rendőrség tűzszerészei megállapították, hogy a három, annak idején utak és hidak felrobbantásához használt, második világháborús robbanószerkezet gyújtószerkezete hiányzik, azok nem élesek. Ezért lakosságvédelmi intézkedésre ott egyelőre nem volt szükség.

A tűzszerészek megkezdték a helyszíni szemlét és a terület átvizsgálását, a székesfehérvári rendőrkapitányság bűnügyi osztálya pedig az ügyben robbanóanyaggal vagy robbanószerrel való visszaélés miatt indított büntetőeljárást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.