Két napon át tart Veszprémben a Szent Mihály-napi búcsú

Változatos programokkal várja a veszprémi önkormányzat és az érsekség a hétvégi, két napon át tartó Szent Mihály-napi búcsúba érkezőket: lesznek koncertek, irodalmi, képzőművészeti, családi és szórakoztató események.

A Kolostorok és kertek rendezvénytéren szombaton reggel kilenckor kezdődik a Szent Mihály-napi magyar pásztorkutyás behajtási ünnep terelő országos bajnokság döntője és a pásztorkutyák terelő bemutatója. Ugyaninnen indul az I. Vehir futógála.

Délután kézműves foglalkozásokra várják az érdeklődőket a veszprémi hagyományok jegyében, a Nyitott könyvtár program keretében pedig pásztormesék és -játékok hangzanak el. Szombat délután kezdődik a kis pásztorok versenye, a gyermekpásztorok kiválasztása és beöltözése is. 

A jezsuita templomban szombaton kettőtől négyig magyar népmeséket vetítenek, este hattól a Cosmos trió koncertezik.

A várban a Szent Mihály-bazilikában este hétkor a székesegyház kórusa és az ajkai Jézus Szíve-templom Szent Cecília kórusa ad ünnepi koncertet.

Vasárnap a hagyományos népművészeti vásárral veszi kezdetét a várban a Szent Mihály-napi búcsú; fél tizenegykor Márfi Gyula veszprémi érsek celebrál szentmisét a bazilikában, ahol este hatig tekinthető meg a székesegyház javára szóló, 1009-ben Szent István által kibocsátott adománylevél nemes másolata.

A várszínpadon a szentmisét a pásztorok bejövetele és megáldása követi, délben a Kabóca Bábszínház adja elő a Ládafia mesét (rossz idő esetén a Szaléziánumban), 14 órakor a Kőris zenekar kíséretében a Szilágyi Táncegyüttes lép színpadra, őket a Veszprém Táncegyüttes követi, majd a Zabszalma együttes szüreti, Szent Mihály-napi műsora következik.

A Dubniczai-palota udvarán délután kettőtől ötig vásárfiát lehet készíteni: szarvacskázás, gyöngyfűzés, mézeskalácssütés, fémdomborítás, őszi termésfigurák készítése várja az ügyes kezűeket; ugyanebben az időben csendes visszavonulásra alkalmas hely a népmesekuckó, ahol színezni, rajzolni lehet.

Délután háromkor mutatják be Dóka Péter Betyárvilág című, valamint Csatlós Melinda Egy tucat bakonyi betyármese című kötetét.

A Szaléziánumban délután kettő és hat óra között a bazilika színes üvegablakai által ihletett üvegfestéssel, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitasz szervezésében pedig kötélveréssel és kvízjátékkal próbálkozhatnak az érdeklődők. Ugyanitt egy órakor drámajáték kezdődik a veszprémi szentek életéről. A Szaléziánum pincéjében háromtól ötig ostyát sütnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.