Két nap alatt elítélték a külföldi gázolaj-tolvajokat

Két nappal a bűncselekmény elkövetése után bíróság elé állították és jogerősen elítélték azt a három külföldi állampolgárt, akik az M7-es autópályán a balatonlellei, majd a táskai pihenőhelyen gázolajat loptak egy-egy ott parkoló kamionból.

A Somogy Megyei Főügyészség pénteken kiadott közleménye szerint a Marcali Járásbíróság az elsőrendű vádlottat két év, a másodrendűt egy év tíz hónap, a harmadrendűt egy év nyolc hónap börtönre és vagyonelkobzásra ítélte. A bíróság a büntetés végrehajtását mindhárom vádlott esetében három évre felfüggesztette.

A vádlottak az egyik kamionból 600, másikból 50 liter gázolajat szívtak le. Az üzemanyag lopáshoz egy szivattyúval ellátott kamiont használtak. A második kamionból csak azért nem szívtak le több gázolajat, mert a sofőr felébredt, és el kellett menekülniük.

A másodjára megkárosított kamion vezetője értesítette a rendőröket, akik a következő pihenőnél elfogták az üzemanyag-tolvajokat, az ügyészség pedig két napon belül lopás miatt vádat emelt ellenük.

A somogyi főügyészség szerint megszaporodtak az üzemanyaglopások az M7-es autópálya pihenőhelyein álló kamionokból. Jelenleg hat, előzetes letartóztatásban lévő külföldi állampolgár ellen folyik eljárás a Fonyódi Járásbíróságon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.