Két férfitól szült ikreket egy nő

Egy török férfi egy DNS-tesztnek köszönhetően tudta meg, hogy csak egyik ikergyermekének ő az apja.

Meglepetés ért egy török férfit, amikor egy DNS-tesztnek köszönhetően megtudta: csak egyik ikergyermekének az apja - írta a Sabah című török újság. Az igazságra akkor derült fény, amikor a szóban forgó férfi, egy isztambuli biztonsági őr kételkedni kezdett hitvese hűségében, és egy titokban elvégzett DNS-teszttel akart megbizonyosodni arról, hogy valóban ő az apja hároméves ikreinek. A férjnek azért támadtak balsejtelmei, mert cseperedő fiai feltűnően nem hasonlítottak egymásra.

A teszt 99,9 százalékos bizonyossággal azt mutatta ki, hogy csak az egyik kisfiú származik tőle - olvasható a napilapban, amely hozzátette, hogy a férfi válóperét lebonyolító bíróság kérésére egy másik laboratórium is megerősítette az eredményt. Az anyának, aki Törökország egyik elmaradott, délkeleti térségéből származik, viszonya volt egy nős férfival Isztambulban, még mielőtt a családja arra kényszerítette, hogy hozzámenjen későbbi férjéhez.

A különböző apától származó ikrek jelensége, amelynek tudományos neve "szupermegtermékenyítés", nagyon ritkán fordul elő embernél, de annál gyakoribb az állatoknál, macskáknál vagy kutyáknál. Akkor következik be, ha a nőnek két petesejtje érik egy menstruációs ciklusban - magyarázta Rusen Aytac, az ankarai egyetem nőgyógyászati tanszékének vezetője. "Ha ennek az asszonynak rövid idő alatt két különböző férfival volt szexuális kapcsolata, akkor ez ikerterhességet eredményezhet, azonban a megtermékenyített petesejtek különböző genetikai állományt hordoznak" - fűzte hozzá.

Más orvosok azt hangsúlyozták, hogy ennek előfordulási esélye egy a millióhoz, és Törökországban ez az első ismert eset. A történet szomorú végkifejlete, hogy az időközben elvált férj úgy határozott: vér szerinti gyermekét felneveli, a másik azonban intézetbe került. A jelenleg menhelyen élő anyát szülei és volt férje is halálosan megfenyegette, a bíróság ezért megtiltotta nekik, hogy 500 méternél közelebb menjenek a nő lakhelyéhez.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.