Két embert gyanúsítanak a regenyei asszony megölésével

Egy férfit és az ő élettársát gyanúsítja a rendőrség annak az asszonynak a megölésével, akinek a holttestét múlt pénteken találták meg Regenyén.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség internetes oldalán azt közölte: a 34 éves férfit és a 42 éves nőt - a férfi élettársát - "széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást" követően hétfőn egy regenye-szőlőhegyi hétvégi házban fogták el, majd őrizetbe vették.

A büntetett előéletű férfi a kihallgatása során beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy néhány héttel ezelőtt egy közös italozás során szóváltásba keveredett az 57 éves asszonnyal, akit ezután megütött, megrúgott, majd egy vascsővel halálra vert, testét pedig bedobta egy közeli, használaton kívüli présház ciszternájába.

Mindenszky Nikoletta, a rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére a közleményt azzal egészítette ki, hogy az ügyben folyik a nyomozás, ennek során azt is vizsgálják, mi volt a gyanúsítottak pontos szerepe a bűncselekményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.