Két Zika-fertőzöttről tudnak Csehországban

Csehországban is megjelent a zikavírus - közölte a cseh egészségügyi minisztérium csütörtökön Prágában.
Roman Prymula, a Cseh Vakcinológiai Társaság elnöke február elején úgy vélekedett, hogy a vírusnak Csehországban ugyan nincsen táptalaja, nincsenek meg a megfelelő körülmények, de külföldről bekerülhet az országba. "Az egyetlen kockázatot az importált fertőzések okozzák, ami azt jelenti, hogy olyan ember érkezik Csehországba, aki korábban már megkapta a kórt, s tőle cseh állampolgárok is megfertőződhetnek" - mondta Prymula a televízióban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol a szúnyogok terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében.

A gyanú szerint a vírus magzatoknál kóros kisfejűséget okozhat, ezt azonban egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani.

Magyarországot a szakértők szerint nem fenyegeti Zika-járvány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.