Két sérült a Richternél történt robbanásban

A Richter Gedeon (RG) Nyrt. egyik külső munkatársa súlyosan, egy másik pedig könnyebben sérült meg, amikor egy tartály bontása közben csütörtökön tűz keletkezett a gyógyszergyár budapesti telephelyén - tájékoztatta a cég az MTI-t.

Csütörtökön reggel 8 óra után a társaság budapesti telephelyén, egy külső cég által végzett tartálybontás során tűz keletkezett. A cég saját tűzoltósága, majd a hozzájuk csatlakozó Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai "példás gyorsasággal" eloltották a tüzet.

A sérülteket a mentők kórházba vitték, a környezetet vagy az emberi egészséget veszélyeztető vegyi anyag nem került sem a levegőbe, sem pedig a talajba.

A baleset vizsgálatát az érintett hatóságok és a társaság illetékesei megkezdték. A baleset a Richter termelési tevékenységét nem érinti, az anyagi kár nem jelentős - tartalmazza a közlemény.

Korábban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról tájékoztatott, hogy robbanás történt csütörtök délelőtt a főváros X. kerületében, a Richter Gedeon Gyógyszergyár Gyömrői úti telephelyén. A munkások egy kisebb méretű tartályt bontottak, amelyben korábban metanolt tároltak. A munkálatok közben a tartály berobbant.

A tűzoltók ideiglenesen lezárták a területet és vízsugárral lehűtötték a baleset helyszínét. Később, a területzár feloldása után a helyszínen dolgozó 90 munkás visszatérhetett munkahelyére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.