Két halott gyereket találtak egy detroiti ház fagyasztójában

Kedden, kilakoltatás során találta meg a fagyasztóban az egyik rendőr egy 14 éves és egy 11 éves fiú holttestét.

Az egyik járőr kért erősítést kedden, miután a kilakoltatás során két, műanyag zacskóba tekert holttestre bukkant a lakás fagyasztójában - írja a CNN James Craig detroiti rendőrfőnökre hivatkozva. A 11 éves fiú és a 14 éves lány nevét nem hozták nyilvánosságra.

Jennifer Moreno rendőrtiszt elmondta, a két gyerek édesanyját még aznap elfogták, és kihallgatják a történtekkel kapcsolatban. A lakásban lakott két másik gyerek is, őket szociális védelem alá helyezték a hatóságok.

A rendőrfőnök azt mondta, egyelőre nem tudni, pontosan mi történt, a nyomozás kezdeti szakaszában pedig nem szeretett volna spekulációkba bocsátkozni.

Tori Childs, az egyik szomszéd szerint a két, fagyasztóban talált gyereket már legalább egy éve nem látták – írja a BBC. A szomszédok szerint a 36 éves nő jó ideje nem fizette a háromszobás lakás lakbérét, „sok dolgon ment keresztül”.

A rendőrség arra kérte a környékbelieket, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a két holttesttel vagy a családdal kapcsolatban, az mielőbb jelentkezzen a detroiti rendőrkapitányságon.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.